Magyarország Szív Nagykövete Beck Monika, a Szív Bajnokai Alapítvány ajándékaival érkezett november 9-én a gyermekosztályra.
Az alapítvány olyan szívbeteg gyerekeket karol fel, illetve azok a tagjai, akik veleszületett szívfejlődési rendellenességgel jöttek világra Az alapítvány képviselője rengeteg ajándékot hozott, melyeket az alapítványt támogatói, köztük számos sportoló ajánlott fel. Az adomány festményeket Márffy Gabriella festőművész készítette.
– Amikor szív nagykövet lettem, azt vállaltam, hogy a szívbeteg gyerekeknek megmutassam az életnek azt az oldalát, amelyben el tudják fogadni a saját betegségüket, és együtt tudnak élni vele. Én magam szívritmus-szabályozóval sportolok, két gyermekem van, elfogadtam az körülményeimet, és így érzem magam százszázalékosnak. Amikor elindítottam a Legyél te is szívbajnok! kampányt, akkor úgy gondoltam, hogy Budapesten kívül is vannak olyan kórházak, gyermekrészlegek, ahol biztosan örömmel fogadnák azokat a macikat és más adományokat, amelyeket a barátaink, illetve az alapítványunk támogatói gyűjtenek össze. Például a budapesti Petőfi laktanya katonái 1200 plüssmackót és más figurát gyűjtöttek szeptemberben, tiszta szívből küldve a kisbetegeknek. Szeretnénk, ha ezeket a kis plüssfigurákat a gyerekek hazavinnék, a barátjuk lenne. Ha pedig legközelebb be kell jönniük a kórházba, akkor ne rossz emlékkel érkezzenek, hanem azzal a kellemes érzéssel, hogy itt bajnokok lettek, érmet kaptak, amelyet a Magyar Kajak-Kenu Szövetség ajánl fel évről-évre. Mindig egy sportoló adja át az érmeket, Gyöngyösre Csontos Zsolt világbajnok sárkányhajós kísért el – részletezte Beck Monika.
Egy különleges kupa is érkezett Gyöngyösre. Varga Márk élsportoló az összes kajakos, illetve motokrosszos érmét és kupáját ajánlotta fel. A kupa és egy nagyméretű maci jelképezik ezentúl az osztályon, hogy minden egyes gyermek, aki ide bekerül, majd távozik, az egy igazi bajnok.
A bajnoki érmeket Csontos Zsolttól, az általuk kiválasztott játékot pedig a nagyrédei Varga-Sebők Nóri bajnoktól kapták meg az osztály kis betegei. A kórház nevében Weisz Péter főigazgató, dr. Halmen Mária, a gyermek- és újszülött osztály osztályvezető főorvosa, valamint Jakabovits Ferencné ápolási igazgató köszönték meg az ajándékokat.



Fotó: Czímer Tamás