Ebben az évben Nagy Éva kolléganőnk kapta az Elfogadás Díját a város által szervezett Szociális Munka Napján, november 8-án, a Mátra Művelődési Központban rendezett ünnepségen. A díjat az alapító, Maka Piroska adta át munkatársunknak.
Nagy Éva, felnőtt életéből 44 évet a beteg emberek szolgálatában töltött. A múlt idő nem is igaz, hiszen a mai napig aktívan jelen van, naponta találkozik a cukorbetegséggel élő páciensekkel a Gyöngyösi Bugát Pál Kórház diabetológiai szakrendelőjében.
Nagy Éva a kötelezőn messze túlmenő odafigyeléssel kíséri, segíti ezzel a betegséggel küzdők életét. Amikor a cukorbetegek gondozásáról beszélünk, kihagyhatatlan arra is rávilágítani, hogy mennyire fontos a pácienseket megfelelő ismeretekhez juttatni és partnerként bevonni a kezelés folyamatába! Ezt teszi Évike a kórház szakrendelőjében 25 éve, és az intézmény falain kívül szabadidejét beáldozva a cukorbeteg egyesület rendezvényein, a városi egészségnapokon.
Ezek a betegek élethosszig tartó orvosi felügyeletet igényelnek, ugyanakkor nem kis erőfeszítést jelent a szakemberektől, de magától az érintett dibéteszesektől sem elfogadni, hogy nélkülük nem megy. Szükség van az együttműködésre! Nem elég a pontos gyógyszerszedés vagy inzulinadás, hanem meg kell tanulni helyesen táplálkozni, és kitapasztalni a testmozgás és még sok egyéb tényező hatását a vércukorszintre.
Ezt meg kell tanulni, és ezt meg kell tanítani. Ez utóbbit teszi Évike.
Szívén viseli a cukorbetegek felvilágosítását, fontosnak tartja oktatásukat, a betegség súlyos szövődményeinek megelőzése érdekében és azért, hogy ezzel a betegséggel is a legteljesebb életet tudjanak élni. Helytálljanak a mindennapokban, támaszai lehessenek családjuknak, hasonló eséllyel éljenek, mint a nem cukorbeteg társaik. Ez egyáltalán nem könnyű, sőt. Annak elfogadtatása, hogy anélkül nem fog menni, ha a páciens nem sajátítja el és végzi következetesen az önellenőrzést, a helyes életmódot, az étkezés szabályait. Évike szakmai munkájában a kórházban is és azon kívül is óriási energiát fordít a páciensek oktatására. Egy cukorbetegnek rengeteg dolgot kell megtanulnia és nemcsak megtanulnia, hanem alkalmaznia is!
Akik kapcsolatba kerülnek vele, egy halkszavú, türelmes, mosolygós hölggyel találkoznak. Kedves egyénisége kőkemény következetességgel párosul, aminek lehet, hogy elsőre nem sokan örülnek, de később rájönnek, milyen hasznos is volt, hogy Évike nem hagyta őket békén, ha kellett bizony leteremtette őket, ha kellett még veszekedett is velük. De így többüknek minden drámai túlzás nélkül megmaradt a lábuk, a látásuk, sikerült elkerülni a súlyos szövődményeket. A koronavírus-járvány alatt is kiemelkedően bizonyított, emberséges hozzáállásával a beteg emberekhez. Különösképpen, hogy az életmentő inzulinhoz hozzájuthassanak a cukorbetegek. Erőt, energiát, időt nem kímélve empátiával, odaadással és szeretettel dolgozik Évike. Fáradhatatlanul, önfeláldozóan és óriási szervező készséggel segít a rászoruló betegeken.
Elszántsága, odaadó szeretete sokak életére hatással van. Köszönet minden áldozatért, köszönet minden jó szóért, okos tanácsért, és szeretettel teljes dörgedelemért.
Gratulálunk az elismeréshez!
Fotó: Czímer Tamás