Életének 94. évében 2023. március 10-én örökre lehunyta szemét Gyöngyös város köztiszteletben álló gyermekorvosa, dr. Bordás Béla.
Egerben volt középiskolás, majd édesapja nyomdokait követve az orvosi pályát választotta és 1953-ban végzett a Debreceni Orvostudományi Egyetemen, cum laude eredménnyel. Általános orvosként került Gyöngyösre, ahol a kórház gyermekosztályán kezdett. 25 évesen körzeti orvos lett, közben bejárt a gyermekosztályra, vizitelt, ügyelt a belgyógyászaton és a fül-orr-gégészeten is. Végül 1956-ban bekerült a gyermekgyógyászatra, 4 év után pedig szakvizsgázott gyermekgyógyászatból Debrecenben.
Házi gyermekorvosként 1992-es nyugdíjazásáig generációk nőttek fel óvó felügyelete mellett. A gyerekekből anyukák, apukák, nagymamák lettek, akik Bordás doktor bácsit választották, ha a kicsikkel valami baj történt.
A nyugdíjas évek alatt is dolgozott, míg 90 évesen egy sajnálatos betegség végleg kivette kezéből a fonendoszkópot. Orvosi munkáját tisztelet és szeretet övezte, a város 2014-ben Gyöngyös Város Egészségügyéért kitüntetéssel ismerte el gyógyító munkáját. Családja mellett kollégái, sok-sok ezer betege gyászolja, és őrzi emlékét. Nyugodjon békében.
Fotó: Czímer Tamás