A Bugát Pál Kórház ebben az évben alapításának 185. évébe lépett. A jubileumi év programjainak célja: emlékezés az elődökre, tisztelgés minden egykori és jelenlegi gyógyító előtt. Ráirányítjuk a figyelmet, egy olyan intézményre, amely 185 éve HITTEL-SZÍVVEL-TUDÁSSAL teszi a dolgát.
A jubileumi programsorozat négy gondolati modul köré épül: EGÉSZSÉGTUDATOSSÁG, TUDOMÁNY, TRADICIÓ, TÁRSADALMI ÖSSZEFOGÁS
Az egész évre szóló programsorozat első állomása az MRI január 31-i ünnepélyes átadása és az I. fázisú klinikai kutatás bemutatása volt.
Az egészségtudatosság, az egészségkultúra fejlesztése érdekében minden hónapban tematikus egészségnapokat szervezünk, ahol az attrakciók mellett a legkiválóbb szakemberek tudományos előadásait lehet majd meghallgatni.
A prevenció jegyében részt veszünk az Európai Rákellenes Kampányban. Kifejezett fókuszt kap a méhnyak rák és a mellrák szűréseken való részvétel serkentése. Ennek érdekében rendszeres és célzott szűréseket végzünk a településeken és a szakrendelőben is.
Minden hónap egy meghatározott napján a szakrendelőnkbe érkezők részére lehetővé tesszük, hogy táplálkozási tanácsot kérjenek, megmérjük a vérnyomásukat, a testtömeg-indexüket, vércukorszintjüket.
Séta az egészségért program keretében heti rendszerességgel sétát szervezünk a kollégáink és a lakosság megszólításával a Mátra legszebb helyeire. Neves sportolókat kérünk fel a rendszeres mozgás egészségmegőrző szerepének hangsúlyozására.
A tradíciók ápolása okán megemlékeztünk a magyar ápolás nagy asszonyáról, Kossuth Zsuzsannáról. Folytatjuk a kórház történetének bemutatását a hotel épület I. emeleti folyosóján. Megújul a kórházalapító igazgatók sírja. Méltón tisztelgünk kórházunk névadója, Bugát Pál előtt. Szeptemberben jubileumi tudományos ülésen foglaljuk keretbe a 185 év történéseit.
Ha egykoron nem is így nevezték, de a társadalmi összefogás szép példája révén sikerült Dr. Horner (Vezekényi) István tisztiorvosnak és segítőinek1838-ban megalapítani a kórházat. A jubileumi év lehetőséget ad, hogy ezt a segítő szellemet újra átéljük. Ellátási területünkön működő cégeket, vállalkozásokat, önkormányzatokat szólítunk meg, felkérjük partnereinket és természetesen minden hozzánk bizalommal forduló pácienst, hogy alapítványunkon keresztül támogassák a minőségi betegellátás fenntartását a gyöngyösi kórházban.