Heves Megye Egészségügyi Szakdolgozója elismerés Szabad Zoltán boncmesternek
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Heves Megyei Területi Szervezete június 16-án Egerben tartotta tudományos ünnepi ülését, melyen Szabad Zoltán, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház vezető boncmestere Heves Megye Egészségügyi Szakdolgozója elismerést kapott. A díj átvételekor a méltatásban elhangzott: munkáját alázattal, precízen, legjobb tudásával és mérhetetlen szakmai alázattal végzi. Nagy empátiával és odaadóan segíti az elhunytak hozzátartozóit, hogy életük talán legszomorúbb időszakában megnyugvást és vigaszt tudjon nyújtani.
Mind emberileg, mind szakmailag támogatja, segíti kollégáit, és aki ismeri, az pontosan tudja, hogy bármiben lehet rá számítani. Szakmája iránti szeretetéről árulkodik, hogy aktívan részt vesz a tudományos munkában, és az oktatásban. Orvostanhallgatókat, rezidenseket, gimnazista tanulókat oktat, és adja át mindazt a tudást és tapasztalatot, amit az évek alatt megszerzett. Kamarai tagként vizsgabiztosi feladatokat lát el a boncmesteri képzésben. A helyi kamarai szervezet munkáját, tanácsaival, aktív közreműködésével támogatja.
Semmelweis – Díj Varga Erzsébetnek
Szintén az egri ünnepségen vehette át Varga Erzsébet a Bugát Pál Kórház Bőr-, és Nemibeteg Gondozó asszisztense kiváló munkája elismeréseként a szervezet által alapított Semmelweis Díjat. A díjazott elhivatottsága, szakmai tudása példaértékű, hozzáértésére mindig számíthatnak a betegek és a munkatársak egyaránt.
A COVID ellátásban is bebizonyította rátermettségét és tudását. Munkáját mindig a betegek iránti odaadás, türelem jellemzi. Segítőkészsége és közvetlen személyisége szeretetet és tiszteletet vált ki a betegekből és kollégáiból.