A Rákellenes Világnaphoz kapcsolódóan ezúttal a férfiakat szólította meg az intézmény, és PSA szűrésre invitálta a férfiakat február 6-án.
A legbátrabbak már 9 óra előtt sorban álltak a szakrendelő első emeletén, ahol a kórház dolgozói és a helyi Rákellenes Liga összeszokott csapata várta őket. A civil szervezet és a kórház együttműködése régre nyúlik vissza, több közös rendezvénnyel igyekeznek felhívni a figyelmet a megelőzés fontosságára.
– Nagyon értékes ez az együttműködés, nagy energiát tesz bele minden résztvevő, hiszen tudjuk nem könnyű a férfiakat rávenni, hogy részt vegyenek egy ilyen szűrésen. Az ujjbegyből vett vér alapján elvégezhető PSA-vizsgálat eredménye jelzi nem csak a prosztatarák gyanúját, hanem megemelkedett szintje jelezhet jóindulatú prosztata megnagyobbodást, gyulladást és fertőzést is. Intézményünk elkötelezett a prevenció és az egészségtudatos szemlélet formálása mellett –nyilatkozta dr. Watti Jezdancher orvosigazgató helyettes.
A PSA szűrést a Bugát Pál Kórház Alapítvány a szükséges tesztek megvásárlásával támogatta.


Fotó: Kazsu Kata